Egy felmérés eredményeire szeretnénk felhívni a szülők figyelmét. Az ebben feltárt eredmények szerint sok  a túlsúlyos gyermek, de ez ellen tudatos neveléssel, játékos sportolásra ösztönzéssel sokat tehetünk. Sajnos meglepően rossz képet mutat a gyermekek egészségi állapota a fejlett világban. Míg korábban a gyermekek éhezése jelentette a legkomolyabb problémát, lassan felnő a második generáció, akiknek kutatásokkal nyomon kísért életéből kirajzolódik a gyermekkori elhízás. Az egymást követő generációk gyermekei pedig egyre kövérebbek és egyre betegebbek.

Túlsúly vagy elhízás?

Ezt a két fogalmat gyakran felcserélik egymással. A túlsúlyosság enyhébb súlytöbbletet jelöl míg az elhízás a jelentős súlytöbblet jelzője.

Mi a helyzet nálunk és hol állunk más Európai országhoz képest?

  • Magyarországon a 6-8 éves gyerekek több mint 20 százaléka túlsúlyos vagy elhízott.
  • Ezen belül a fiúknál 20,5, a lányoknál 21,9 százalékos az arány. Vagyis minden ötödik kisiskolás gyerek túlsúlyos vagy elhízott.
  • Magyarország egy 2016-os nemzetközi kutatás szerint (200-as világlistán, amelynek élén a legrosszabb helyzetben lévő ország áll) a túlsúlyos lányok viszonylatában a 99., az elhízott lányok arányát illetően a 85. helyen állt. A fiúknál az 50. és az 54. helyen álltunk.

Ezek jobb eredmények, mint amilyeneket Németország, Franciaország vagy Belgium ért el.

Mik  a gyerekkori elhízás okai?

A gyermekkori elhízás független a szociális háttértől, az etnikai csoporthoz való tartozástól, vagy attól, hogy a gyermek melyik országban él.
A kutatások zömében leginkább az alábbi három tényező játszik szerepet kialakulásában:

  • az életmód és vele együtt étkezési szokások megváltozása,
  • a fizikai aktivitás elégtelensége,
  • genetikai hajlam.

Életmód változás, az utóbbi évtizedekben megváltoztak az étkezési szokásaink. Gyakran eszünk gyorséttermekben, sok szénhidrátdús ételt fogyasztunk.

Mozgásszegény életmód, a gyermekek sokat ülnek tv előtt és kevés az aktív testmozgás, holott ma már rengeteg sport és sportszer érhető el. A reklámok negatív hatása is kimutatható, pl. a csak olyan ételt eszik meg a gyerek amit a reklámokban látott. Objektíven szemlélve a müzli, csoki, és egyéb nasi reklámok sokkal nagyobb számban mennek a gyerekek által nézett csatornálon mint bármely gyerekjáték agy sportszer reklámka.

Geneteikai hajlam Az öröklött tényezőn változtatni nem lehet, de a másik két esetben be tudunk avatkozni és meg tudjuk előzni a problémát.

Komplex porbléma mely komplex kezelést kíván

Magyarországon nem nőtt a túlsúlyos vagy elhízott gyerekek száma már a 2010-es évtő kezdődően, ez azt jelenti hogy Magyarország jó úton jár a gyermekkori elhízás visszaszorítására tett törekvéseiben.

Ennek hátterében állhatnak az olyan beavatkozások, mint a csipsz-adó hatálya alá tartozó termékek kitiltása az iskolákból, vagy az iskolai ingyen gyümölcs-program, a mindennapos testnevelés bevezetése.

Megelőzéshez vagy már a kialakult probléma kezelésében az életmódon kell változtatni, alakítani. Először csak lépésről lépésre, nem szabad abba a hibába esni, hogy hirtelen mindent megvonnak a gyerkőctől.

  • A cukros üdítőitalok fogyasztásának korlátozása. A gyerkőc vízivásra szoktatása.
  • Több zöldség és gyümölcs fogyasztása.
  • A gyermek minden nap reggelizzen és ne tv vagy számítógép előtt egyen.
  • A családi közös étkezés, érzelmi biztonságot ad a gyerkőcnek, kisebb lesz a veszélye annak, hogy evéssel akarjon kompenzálni később.
  • Televíziózás és más képernyő előtt töltött időt maximum 1-2 órára engedje.
  • Tv / számítógép ne legyen a gyerek szobájában.
  • Ne étkezzen a gyermek gyorsétteremben.
  • Az ételadagokat korlátozzák ésszerűen, ha szükséges.
  • A gyermek naponta végezzen legalább 1 óra közepes vagy nagy intenzitású testmozgást.

Milyen sportokat ajánlunk amelyek játékosan tudják elcsábítani  a gyerekeket a TV és a számítógép képernyője elől?

  • Biciklizés! A legfiatalabbak már 2 éves kortól használhatnak ún. futóbiciklit mely nem rendelkezik pedálokkal, nem szükséges az egyensúlyérzék kialakulása a futóbiciklizéshez, ugyanis a gyermek  lábai végig leérnek  a földre, maximális biztonságérzete van biciklizés közben.

  • Trambulinon való ugrálás. A kerti tambulin olyan eszköz mely a kocogással egyenértékű kalóriaégetést valósít meg. Ezt több tanulmány is vizsgálta már, és bár meglepő az eredmény de valóban így van. Könnyű tesztelni! Felnőttként menjünk bele a gyermek kerti trambulinjába és ugráljunk pusztán hobbiból fél órán át. Másnapra garantált a combokban az izomláz.

  • Labdás sportok bármelyike. A gyermekek imádják az olyan elfoglaltságot amit barátaik körében csapatosan végezhetnek. gy a foci, kosárlabda, röplabda mind mind olyan játékok amelyekkel órákat töltenek el úgy hogy közben nem is érzik azt hogy sportolásra lennének kényszerítve.

Összefoglalva az elhízás gyermekkorban tényleges veszély, kialakulása jelentős kockázattal jár a gyerekek egészsége szempontjából. A szülők és a nevelők felelősek a gyerekekért. És mint mindenben, ha nevelésről van szó, a példamutatás igazán előrevivő.